Az én történetemet szeretném, az én Örök barátomnak a tiszteletére leírni!
Bevezetés:
Kiskorom óta a lovak voltak a legfontosabbak az életemben. Sajnos csak nyaranként tudtam lovagolni, mivel szegeden lakunk és kevés megfelelő lovarda található itt. Az árak az egekben, gondolom más is járt már így. 10-11 éves lehettem, amikor Újszegedre költöztünk, és az utcánkban járó busz végállómásán található egy lovarda. Eleinte csak a nővérem járhatott lovagolni, mivel anyu féltett engem(a fene tudja miért). Ám eljött az a bizonyos nap, amikor anyu engem is elvitt a lovardába. Szép, rendezettnek tűnt minden... Hatalmas istálló, még nagyobb pályák és egy hatalmas fedeles lovardával is rendelkeztek, ami igen ritka nálunk. Az árak megfelelőek, oktatót is mutatta. Így ragadtunk hát le, ennél a lovardánál.
Történet:
Rengeteg lovuk volt, és eleinte minden a legnagyobb rendben ment. Az edző foglalkozott velem, és mindig a legjobb lovakat kaptam. Ám egyszer kihozták nekem Mónit. (Az istállóban a boxánál, hatalmas tábla jelzi, hogy simogatni tilos) Hatalmas, szürke sportló. (akkor 10 éves lehetett). Gyönyörű sötétbarna szempárral bámult rám, én meg persze remegve ültem fel hatalmas hátára. Bekövetkezett amitől féltem. Az edzés katasztrófális volt. Bármit csináltam Móni csak lépett, vagy befelé oldalazott. Ha pálcával próbálkoztam, csak bakkolt egyett és tovább sétált. Az edzőm pedig ráhagyta. Ezek után minden 2. alkalommal őt kaptam. Dühös voltam mindig rá, néha már sírni kezdtem, hogy miért ilyen szemét velem. Anyu persze csak azt hajtogatta, hogy nem avgyok elég határozott, és hogy ne mindig a lovat hibáztassam. Most már belátom hogy igaza volt, de hát akkor sajna nem. Ez mind ősszel volt, és télen is csak folytatódott. (az ügetésig eljutottunk, miután az edző beindította) Tavasszal kezdtem háborogni, hogy ha őt hozzák megint nekem, akkor nem lovagolok... és persze nem lovagoltam... Ám végre eljött a nyár. Megváltozott minden... A körkarámba Móni, és még 3 kanca volt mindegyikük a saját csikójával. Csini volt az Én nagy ellenségem. Folyton Móni seggében volt, ha ki kellett hoznom Mónit, ő ott volt. Összesen csak 2-szer sikerült felrúgnia. Ezen a nyáron határoztam el, hogy ha valamire akarom vinni a lovaglásomat, akkor békét kell kötnöm Mónival, mert így nem jutok semmire. Reggeltől-estig ott ültem a körkarám mellett. Az első napokban nem jött oda, mivel Csini elterelte (-.-). Ha bent volt a boxában, odamentem az ajtajához, érdekes, hogy neki rácsozott volt és mindig be volt zárva. Meg hát a simogatni tilos tábla is felkeltette az érdeklődésemet... Így hát kérdezősködni kezdtem a tulajtól. Elmondta, hogy Móni itt született, az anyja Tündér, aki még akkor is élt amikor oda jártam. (36 év ami egy lónál azért már szép) Móni csikó korában is barátságos volt, megbízott mindenkiben, imádta a gyerekeket és könnyen be lehetett lovagolni. Hihetetlenül jól ugrott és sokszor a tulaj fogadásokat kötött, hogy 8-szor átugratja a karámokat szőrén Mónival, egy láda sörért... (persze hogy nyert ^^). Azt is elmondta, hogy idővel mély kapcsolat alakult ki közöttük, ugyanis egy téli napon, amikor hatalmas hó volt, elvitte terepre egyedül. A vágta során ledölt a nyeregből, és szétterült a havon, hogy megnézze, mit reagál Móni. Természetesen először tovább vágtázott, majd amikor észrevette, hogy senki nincs a hátán, visszafordult. Megtalálta a tulaj testét a hóban, és odadugta a fejét. A tulaj nem mozdult, így Móni a melső lábával kezdte el kapargatni a testét, amit a csikóknál szoktak a kancák, hogy járásra ösztököljék az újszülöttet! Ám sajnos azt a szomorú hírt is elmesélte, ami miatt Móni megváltozott! Új lovászok érkeztek. Elég sokan, és még fiatalok voltak. Sokat kiabáltak az istállóban, ám mégis csak Mónihoz mentek be és kezdték el rúgdosni, és csak az ő orrába meg oldalába nyomkodtak égő cigaretta csikkeket. Móni 3 nap alatt elvesztette minden bizalmát, bárki bement hozzá, ráágaskodott, vicsorgott és a félelem a szemében félelmetes volt. (persze az embereket azonnal kirúgták) Mindent előről kezdtek vele... Újra belovagolták, és próbálták emberekhez szoktatni, de csak annyit értek el, hogy a helyén kívül nem bánt senkit. Ugyanis ha a helyére valaki bement, ugyan úgy rátámadt. CSak 2 embernek engedett, a tulajnak és annak a lányának. Sajnos a mellső bal lábára lesántult, hála az egyik barom rúgásainak, így a díjugrató pályafutása befejeződött, igen fiatal korában =( Amint ezeket a történeteket végig hallgattam, teljesen másként éreztem iránta. Reggel etetésnél besegítettem, sok almát vittem neki és ha valahová vezetni kellett, rögtön vállalkoztam. A körkarámnál kitartóan ücsörögtem, főleg akkor jártam sikerrel, amikro Csinin lovagolt valaki, így Móni oda bírt jönni hozzám. Meg tudtam érinteni, és 1 hét után bementem mellé. Sokszor csak odajott, és amikor bemásztam, arrébb ügetett. Ez 1 teljes hónapig így ment. Utána nagyobb legelőre engedték őket, erdős részekkel. Természetesen oda is követtem, így napokon keresztül figyeltem, és próbáltam a természetét kiismerni. Egyre jobban megszokott, mellettem legelt. 1,5 hónap elteltével megtörtént felőle is egy hatalmas lépés. Reggel 7-kor már kiengedték őket a legelőre, így oda indultam. A kapunál megálltam és szétnéztem... Írtó messze voltak... Poénból és tényleg csak poénból füttyentettem. És megtörtént a csoda! Móni elindult felém... Csakis Móni és persze a csikója... Miután már majdnem hozzám ért már Csini is elindult... Hihetetlen volt... egy fiatal kanca, aki elvesztette bizalmát, hirtelen befogadott. Könnyekkel küzködve megpaskoltam a nyakát. Ezek után már midnen csak úgy jött. Engedte hogy a mező közepén lecsutakoljam, vagy hogy felüljek a hátára! Sokszor feküdtem a hátán amíg ő legelt, és Csini is megszokta a jelenlétemet. Innentől csakis rajta ültem, csakis én! Az edző egyszer csak annyit mondott, hogy: Szép munka volt!
És onanntól kezdve Móninak a résztulajdonosának érezhettem magam. Gyötrelmes napok, hetek és hónapok után Móni lett a kedvencem. Neki köszönhetem, hogy remek lett az egyensúlyérzékem, és a kitartásom. Rengetegszer szőrén lovagoltam rajta, és sokszor lefürdettem, vetetm neki új felszerelést és csakis én takarítottam a helyét. Próbáltam a ynaram minden percét rá fordítani! És Augusztus végén aztulaj szólt, hogy be vagyunk nevezve egy versenyre! Annyira örültem, és annyit bőgtem, hogy az hihetetlen. Anyu bevásárolta a szükséges felszerelésemet, én meg naponta 1 órás edzésen vettem részt. Ügyességi versenyről volt szó,d e hát elég fiatalka voltam. Zenére is lovagoltunk, mert Móni azt kivételesen nagyon szerette, sokszor bohóckodott rá, és volt hogy csak úgy megállt rá, és csak akkor indúlt el, ha a zene újra megszólalt. Kivételes kanca volt, az én életem. Az első versenyemen 3. lette. Könnyen reagált a segítségeimre, helyben megfordult, vagy helyből beugrott vágtába, ha úgy kellett. Könnyű kis pályának tűnik most már, de akkor teljesen rosszul voltam, féltem hogy beégek. A pálya állt kb.: Egy labirintus, bólya kerülgetés,(szlalom) zsákutca(helyben megfordulás)Vágta a célig. Természetesen póniknak felállított szélességgel. És hogy még Móni is kapjon egy plusz pontot, aznap készülődéskor, egy másik kanca megrúgta a hátsó lábát, így már 2 sántikáló lábbal csinálta végig az egészet.
Tragédia:
Mivel elkezdődött a suli, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap látogattam, meg mivel az idő így engedte. rengeteget babusgattam, mellette voltam, amikro a csikójától is elválasztották. Ám egyik hétre nagyon lebetegettem, és nem engedett ki anyu a lovardába. Nagyon bűntudatos lettem, mivel ígéretet szoktam tenni minden nap Móninak búcsúzkodásko esténként, hogy : Holnap jövök, ígérem^^ És akkor egy teljes hétig nem láthatom =( Egy hét elteltével rögtön meglátogattam, de csak feküdt a helyén... feküdt és nem állt fel. Cuppogtam, fütyültem... semmi. Bementem mellé... a fejét az ölembe tette és pihent. Iszonyúan zokogtam... Magamat okoltam mindenért... mintha egy emberhez beszéltem volna... -Rendbe jössz...tudom, ígérem...kérlek...könyörgöm :(
A tulajtól megkérdeztem, hogy mi lett a baja, de ő is csak annyit mondott, néhány napja lett ilyen, feláll eszik, megmozgatják utána kikapcsol... Felnyergelte, gonndoltam egy jó kis lovaglás mindent rendbe tesz... Mónit bevezettem a fedelesbe, ügetgettünk, vágtázgattunk és a végére már eléggé nyugodtnak és lazának tűnt. Mégis félt... Nem tudom miért... Ha meghallotta a tulaj haglyát és éppen jött felénk, azonnal hátrált, oldalazott és nem figyelt rám. Nagyon meg volt réműlve... Kérdeztem valakit, hogy nem-e bántotta vletlenül,d e senki nem tudott semmiről. Vasárnap is ráültem... (akkor még nem tudtam hogy utoljára) Minden remek volt, ugyan úgy csak az istállónál kezdtett remegni és hiba nyugtatgattam... Kapott egy hatalmas puszit, és az ígéretemet... az az átkozott ígéret is =( (tisztán emlékszem rá)
-Szerdán jövök, ígérem... Jah és kapsz is majd valamit. ^^
Vidám voltam, persze izgultam miatta, amiért ilyen furcsa lett és hogy fél megint mindenkitől... Megsimogattam az orrát, majd elindúltam. Hatalmasat nyerített, és elkezdte rúgdosni az ajtót. Gyorsan visszaszaladtam, bementem mellé...
-Nyugalom ^^ Visszajövök... nem úszol meg iylen könnyemón ^^
Átkaroltam a nyakát, puszikat adtam neki, amjd elmentem, becsuktam az ajtót, vissza se néztem... Hazajöttem...
Szerdán újra lementem, és a boxa üres volt... a névtábla még ott volt, gondoltam kint lesz a legelőn. A Kapunál fütyültem... semmi... bementem, de ott sem volt... Talán ráültettek valaki mást?! Rohantama fedelesbe, de ott sem volt. Se Tündi az anyja, se pedig egy 3. ló (Dóra). Ebben a pillanatban megrémültem... sehol nincs Móni.... Rohantam a tulajhoz, könnyes szemmel. És csak nézett engem... Amikor megkérdeztem, hogy hová tűnt Móni eleinte gondolkozott... Utána elkezdett hablatyolni a pénzről stb. És kibökte.
- Mónit, Tündit és Dórát vágóhídra vittem. VÁGÓHÍDRA!=(
Berontottam a boxába, lerogytam a tiszta alomjára és sírta, üvöltöttem és fulladoztam. Fetrengtem és gondolatok cikáztak... De hát miért pont őket?! egyáltalán minek vágóhídra vinni egyetlen lovat is?! Adja el egy jó gazdának, avgy tenyészkancának... Lagarder is egy külön csodacsikó! Anyu hívására ébredtem fel. Este 8 múlt, akkor már otthon szoktam lenni. Kinyomtam és újra sírni kezdtem... Megígértem neki, hogy látni fog. Ő tudta végig, és próbálta elmondani, próbált búcsúzni. Én meg csak viccelődtem, és nem köszöntem el rendesen. Hihetetlen volt... nem éreztem a hideget Januárban.... A szívem nehéz volt, és nehezen kaptam levegőt. Anyu eljött értem... A tulaj beszélt vele, így már eleve óvatosan jött. Elvitt a kocsihoz, én meg csak sírtam. 2 hétig alig ettem, és sikerült 8 kilót fogynom, így kórházba vittek. Telenyomtak nyugtatókkal, így semleges voltam. Bárki bejött hozzám látogatóba, nem reagáltam.
Most:
Már eltelt 2 év... A lovardát otthagytam, hetente 1-szer kijárok, Lagarderhez, mindig mesélek neki a nagyszerű anyjáról. Azt még le szeretném írni, hogy Csinit majdnem el kellett altatni, annyira megvadult, hogy elvitték a társát. Ám sok-sok nyugtatóval és foglalkozással teljesen felépült... De tudom, hogy a szíve mélyén még ő sem felejtette el Mónit. Az én szürke csodakancáma |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Wolfgrant Lovas Társaság (